Ez nem történhet meg
Ez lehetetlen! Miért pont velem történik ez meg?
Matheo arcán látszik, hogy nem érti mindkettőnk arckifejezését.
- Mi az? Talán ismeritek egymást?
Megrázom a fejem. - Mi? Dehogyis. Csak...mondtad, hogy Louis elképesztően szexi és...- nyelek egyet- tényleg az.
Louis összeráncolt szemöldökkel néz rám, majd úgy tesz, mint aki tényleg nem ismer. Matheo elvigyorodik, majd kinyitja a limuzin ajtaját. Mutatja, hogy szálljak be. Engedelmeskedek, majd Louis is ugyanígy tesz.
- Jó szórakozást! - vigyorog, majd becsapja az ajtót és int a sofőrnek, hogy induljon.
- Te mi a frászt csinálsz itt? - ugrik nekem rögtön.
Tágra nyílt szemekkel nézek rá. - Hogy mi van? Felkértek, hogy ma estére legyek az "ajándékod". - Jézusom, kimondva nagyon nevetségesen hangzik. Az igazat megvallva, az is.
- Mit hittél? Hogy majd megcsalom a menyasszonyomat? Jézusom, te tényleg holt buta lány vagy - dörzsöli meg a szemét.
Feltérdelek az ülésre, így szembe vagyok Louisszal. - Nem önszántamból jöttem, mit nem értesz ezen?! Matheo hívott. És még egyszer ne merészelj ilyeneket mondani rólam! Megmondtam, hogy nem is ismersz!
Louis a homlokát masszírozva mered rám - Hát, hogy lehetek ilyen hülye? Matheo-től kitelik, hogy felbéreljen nekem egy kurvát. Pff, még jó, hogy részben józan vagyok. - Megint pofon vágom. Louis a meglepettségtől tágra nyílt szemekkel néz rám.
- Normális vagy, baszki? Mit pofozgatsz állandóan?
- Neked meg miért kell így beszélned rólam állandóan? Tudod, mit? Ne menjünk még jobban bele ebbe az egészbe! Én most azonnal kiszállok, és felejtsük el egymást! - Szólni akarok a sofőrnek, hogy legyen szíves és álljon meg, de mielőtt elhúzhattam volna a kis reteszt, Louis a karomnál fogva visszaránt maga mellé. Unott fejjel nézek rá.
- Nem mehetsz el! Gondolj bele, milyen csalódott lenne Matheo, hogyha itt hagynál, miközben hatalmas összegeket költött arra, hogy minden tökéletes legyen. A hotelszoba is csomó pénzbe kerülhetett - magyarázza.
- Cc, miből gondolod, hogy hotelbe megyünk?
- Khmm...Talán kicsikét ismerem - húzza lenéző mosolyra a száját.
Megforgatom a szemeimet, majd megnyalom alsó ajkamat és folytatom. - Jó - sóhajtok. - Akkor mit akarsz mi legyen?
- Biztos. hogy nem fekszem le veled. Kizárt, hogy megcsaljam Isabelle-t. Az lesz a legjobb, hogy elmegyünk a hotelba, úgy teszünk mintha lefeküdtünk volna, majd reggel elmehetsz.
- Ez akkora nagy hülyeség. - A fülem mögé tűrök egy hajtincset.
Louis megvonja a vállát. - Az egyik legjobb barátom és nem szeretném elrontani a kedvét. Na meg akkor te sem kapnád meg a pénzedet...- Elvigyorodik.
Kényszeredett mosolyra húzom a számat. - Hű, te aztán milyen odafigyelő vagy!
A limuzin hirtelen megáll. Kinézek az ablakon. A döbbenettől tátva marad a szám. A hotel öt csillagos, és legalább harminc emeletes. Az falak krémszínűek és teli vannak hatalmas ablakokkal és erkélyekkel.
Mindketten kiszállunk a limuzinból, ami rögvest továbbhajt. Egy nő tipeg ki elénk, kedvesen fogad, majd kéri, hogy kövessük.
Ahogy belépek a hotelba, azt hiszem, azonnal elájulok. Sosem voltam hozzászokva a luxushoz, és ez felülmúl mindent. A bejárattal szembe a recepciós pult, melyre a hotel neve van ráfestve: Profite de ta vie. Vagyis Élvezd az életed. Hát, aki itt száll meg, az biztos élvezni fogja.
A hotel beltere hatalmas. A mennyezeten egy óriási csillár lóg, amelyen megtörik a fény és a rajta lógó üvegeken játszik. A recepciós pulttól balra és jobbra is két hatalmas lépcső vezet föl az első emeletre, ahol az étterem található,ami lentről is jól látható, ugyanis a falak helyett csak egy fehérre festett, gyönyörű formákkal teli kerítés nyújt biztonságot a leesés ellen.
A nő a liftekhez vezet, majd Louis kezébe nyomja a szobánk kulcsát. 321-es szoba a miénk.
Beszállunk a lifbe, majd mosolyogva elköszönünk a nőtől, aki már siet is el a dolgára.
- Legyen már vége ennek a szar estének! - döntöm neki a fejem a lifben található tükörnek.
- Ne aggódj, még egy jó darabig élvezheted a társaságom - kacsint rám.
A lift megáll, ajtói kinyitódnak. Egy hosszú folyosón találjuk magunkat, amin egy vörös szőnyeg fut végig. A falak ugyanolyan krémszínűek, mint a hotel kívülről.
Louis megáll a 321-es szoba előtt és kinyitja az ajtót. Nemhogy előreengedne, hanem előttem csapja be az ajtót.
- Ne legyél már ekkora paraszt! - háborodok fel. - Az eszedbe sem jutott, hogy bármikor elszólhatom magam Matheo-nak?
- És te abba nem gondoltál bele, hogy ha elmondod, a pénzednek lőttek? - Louis a franciaágyon fekszik és már a távirányítót nyomkodja. Még sosem voltam ennél szebb helyen. Már csak ezért is volt értelme igent mondani Matheo-nak.
A lakosztályba lépve először az üvegajtót pillantod meg, amely a hatalmas erkélyre nyílik. Az erkélyajtótól jobbra a franciaágy, vele szemben pedig a tévé. Itt a falak egy részét kővel burkolták be, ugyanakkor a krém szín még mindig uralkodik. Az egyik kis asztalon pezsgő és néhány szelet süti van letéve, valamint eper meghintve porcukorral. Felveszem a pezsgőt, majd kibont és kitöltöm az egyik pohárba.
- Nehogy megkínálj! - morogja.
- Szerinted miért töltöttem ki pohárba? Máskülönben már rég az üvegből ittam volna!
- Jó, inkább csak fogd be! - csattan fel, mire tátott szájjal nézek rá. Most miért ilyen bunkó? Persze, mert megint nem neki van igaza. Pff, férfiak...
- Gyűlöllek! Gyűlöllek, mert úgy ribancozol le, hogy nem is ismersz! Gyűlöllek, mert elítélsz, pedig semmit nem tudsz rólam! Gyűlöllek, mert folyamatosan lekezelsz! Érted, gyűlöllek minden egyes szavadért! - Tör ki belőlem minden sérelem, amit hozzámvágott. Louis végig engem néz, arcán semmilyen érzelmet nem látok. Csak bámul. Néha pislant egyet, de nem szól.
Sírógörccsel küszködve veszem fel a pezsgősüveget, majd kinyitom az erkélyajtót és kilépek az esti hűvös levegőre. Az utakon néha elszáguld egy-két autó, az utcákon csak pár ember lézeng. Fantasztikus a kilátás. Majdnem belátni egész Párizst. Az Eiffel-torony most is ki van világítva, ami elképesztő látványt nyújt innen felülről.
Beleiszok az üvegbe, majd letörlöm az egyik legördülő könnycseppet. Sosem sírtam, sosem éreztem magam még ennyire gyengének. Az a fal, amelyet évek alatt felépítgettem, egyszerűen most romokban áll, én pedig nem tudom miért. Talán létezik rá egyszerű magyarázat: az évek alatti sérelmek most törtek elő. Eddig azt hittem lenyeltem őket, és nincsenek többé, de még mindig itt vannak, csak felhalmozódtak az évek során.
Fogalmam sincs, mióta állok már az erkélyen, nagyjából húsz perce. Hirtelen kinyílik az üvegajtó és Louis lép ki rajta. Halvány mosoly fut át arcán, amelyet nem viszonzok.
- Már azt hittem, leugrottál az erkélyről - nevet fel, de nekem nincs kedvem hozzá. Most nem sírok. Nem könnyes a szemem, egyszerűen dühös vagyok rá.
- Takarodj innen! - suttogom, majd újra belekortyolok az üvegbe.
- Oké, ez nem vall rám, sose szoktam lelkizőset játszani, de most az egyszer kivételt teszek - halványan elmosolyodik.
- Miért? Talán én úgy nézek ki, mint aki folyton bőg? Én sosem szoktam lelkizni és soha nincs is rá szükségem! Vagy ha esetleg szükségem lenne rá, akkor azt a nővéremmel beszélném meg, nem pedig egy ekkora tuskóval mint te!
- Akár végighallgatsz, akár nem, akkor is lelkizzünk - elvigyorodik. Megforgatom szemeimet, majd mintha szívességet tennék, ráemelem a tekintetem.
- Mindig hozzám vágtad, hogy nem ismerlek. Nem, tényleg nem. Csak egy kurv....- elharapja az utolsó szót, ahogy meglátja a dühös tekintetemet.- Akarom mondani csak egy lányt láttam, aki kigáncsolt a boltban.
- Az eszedbe sem jutott, hogy te jöttél nekem? - vágok a szavába.
- Mindegy - legyint. Mély sóhaj után folytatja. - Szóval csak egy lányt láttam, aki bunkó volt, meg eleve van egy híred a városban...
- És te elhiszed amit más mond. Gratulálok - hangom tele van iróniával.
- Most mit tegyek? Nem is ismerlek, hát persze, hogy elhiszem amit más mond! - próbálja védeni magát, de én csak felvont szemöldökkel megrázom a fejem.
- És nem is kell ismerned! Semmit nem tudsz te rólam és...- folytatnám, de Louis a közepébe vág.
- Hát akkor avass be! - mondja, arcán látom, hogy teljesen komolyan gondolja azt, amit mond.
Arcomra gúnyos mosoly húzódik. - Nyilván. Na figyelj rám. Most látom próbálod rendbe hozni a dolgokat kettőnk között, - forgatom meg a szemeimet - de számomra egy idegen vagy. Alig ismerlek úgy...tíz órája. Nem foglak beavatni semmibe, mert nincs miért. Hidd csak el, amit mások mondanak, mert úgy látom te sem vagy különb náluk. - A kinti dohányzóasztalra teszem le a pezsgősüveget, majd visszamegyek a lakosztályba és becsukom az üvegajtót.
Nem érdekel, hogy most sminkben fekszem le, vagy hogy éppen hol, de muszáj aludnom. Kimerültem teljesen.
Leveszem a fekete magassarkút a lábamról, majd ráfekszek az ágyra. Nem takarom be magam, mert amúgy is meleg van, semmi értelme sem lenne.
Louis még mindig kint áll. Látom, ahogy a korláton könyököl, tenyerében támasztja meg állát és láthatólag nagyon gondolkozik.
Lehunyom szemeimet, ellazulok. Nem kell sokat várni, hamar elvisz az álom.
A limuzin hirtelen megáll. Kinézek az ablakon. A döbbenettől tátva marad a szám. A hotel öt csillagos, és legalább harminc emeletes. Az falak krémszínűek és teli vannak hatalmas ablakokkal és erkélyekkel.
Mindketten kiszállunk a limuzinból, ami rögvest továbbhajt. Egy nő tipeg ki elénk, kedvesen fogad, majd kéri, hogy kövessük.
Ahogy belépek a hotelba, azt hiszem, azonnal elájulok. Sosem voltam hozzászokva a luxushoz, és ez felülmúl mindent. A bejárattal szembe a recepciós pult, melyre a hotel neve van ráfestve: Profite de ta vie. Vagyis Élvezd az életed. Hát, aki itt száll meg, az biztos élvezni fogja.
A hotel beltere hatalmas. A mennyezeten egy óriási csillár lóg, amelyen megtörik a fény és a rajta lógó üvegeken játszik. A recepciós pulttól balra és jobbra is két hatalmas lépcső vezet föl az első emeletre, ahol az étterem található,ami lentről is jól látható, ugyanis a falak helyett csak egy fehérre festett, gyönyörű formákkal teli kerítés nyújt biztonságot a leesés ellen.
A nő a liftekhez vezet, majd Louis kezébe nyomja a szobánk kulcsát. 321-es szoba a miénk.
Beszállunk a lifbe, majd mosolyogva elköszönünk a nőtől, aki már siet is el a dolgára.
- Legyen már vége ennek a szar estének! - döntöm neki a fejem a lifben található tükörnek.
- Ne aggódj, még egy jó darabig élvezheted a társaságom - kacsint rám.
A lift megáll, ajtói kinyitódnak. Egy hosszú folyosón találjuk magunkat, amin egy vörös szőnyeg fut végig. A falak ugyanolyan krémszínűek, mint a hotel kívülről.
Louis megáll a 321-es szoba előtt és kinyitja az ajtót. Nemhogy előreengedne, hanem előttem csapja be az ajtót.
- Ne legyél már ekkora paraszt! - háborodok fel. - Az eszedbe sem jutott, hogy bármikor elszólhatom magam Matheo-nak?
- És te abba nem gondoltál bele, hogy ha elmondod, a pénzednek lőttek? - Louis a franciaágyon fekszik és már a távirányítót nyomkodja. Még sosem voltam ennél szebb helyen. Már csak ezért is volt értelme igent mondani Matheo-nak.
A lakosztályba lépve először az üvegajtót pillantod meg, amely a hatalmas erkélyre nyílik. Az erkélyajtótól jobbra a franciaágy, vele szemben pedig a tévé. Itt a falak egy részét kővel burkolták be, ugyanakkor a krém szín még mindig uralkodik. Az egyik kis asztalon pezsgő és néhány szelet süti van letéve, valamint eper meghintve porcukorral. Felveszem a pezsgőt, majd kibont és kitöltöm az egyik pohárba.
- Nehogy megkínálj! - morogja.
- Szerinted miért töltöttem ki pohárba? Máskülönben már rég az üvegből ittam volna!
- Jó, inkább csak fogd be! - csattan fel, mire tátott szájjal nézek rá. Most miért ilyen bunkó? Persze, mert megint nem neki van igaza. Pff, férfiak...
- Gyűlöllek! Gyűlöllek, mert úgy ribancozol le, hogy nem is ismersz! Gyűlöllek, mert elítélsz, pedig semmit nem tudsz rólam! Gyűlöllek, mert folyamatosan lekezelsz! Érted, gyűlöllek minden egyes szavadért! - Tör ki belőlem minden sérelem, amit hozzámvágott. Louis végig engem néz, arcán semmilyen érzelmet nem látok. Csak bámul. Néha pislant egyet, de nem szól.
Sírógörccsel küszködve veszem fel a pezsgősüveget, majd kinyitom az erkélyajtót és kilépek az esti hűvös levegőre. Az utakon néha elszáguld egy-két autó, az utcákon csak pár ember lézeng. Fantasztikus a kilátás. Majdnem belátni egész Párizst. Az Eiffel-torony most is ki van világítva, ami elképesztő látványt nyújt innen felülről.
Beleiszok az üvegbe, majd letörlöm az egyik legördülő könnycseppet. Sosem sírtam, sosem éreztem magam még ennyire gyengének. Az a fal, amelyet évek alatt felépítgettem, egyszerűen most romokban áll, én pedig nem tudom miért. Talán létezik rá egyszerű magyarázat: az évek alatti sérelmek most törtek elő. Eddig azt hittem lenyeltem őket, és nincsenek többé, de még mindig itt vannak, csak felhalmozódtak az évek során.
Fogalmam sincs, mióta állok már az erkélyen, nagyjából húsz perce. Hirtelen kinyílik az üvegajtó és Louis lép ki rajta. Halvány mosoly fut át arcán, amelyet nem viszonzok.
- Már azt hittem, leugrottál az erkélyről - nevet fel, de nekem nincs kedvem hozzá. Most nem sírok. Nem könnyes a szemem, egyszerűen dühös vagyok rá.
- Takarodj innen! - suttogom, majd újra belekortyolok az üvegbe.
- Oké, ez nem vall rám, sose szoktam lelkizőset játszani, de most az egyszer kivételt teszek - halványan elmosolyodik.
- Miért? Talán én úgy nézek ki, mint aki folyton bőg? Én sosem szoktam lelkizni és soha nincs is rá szükségem! Vagy ha esetleg szükségem lenne rá, akkor azt a nővéremmel beszélném meg, nem pedig egy ekkora tuskóval mint te!
- Akár végighallgatsz, akár nem, akkor is lelkizzünk - elvigyorodik. Megforgatom szemeimet, majd mintha szívességet tennék, ráemelem a tekintetem.
- Mindig hozzám vágtad, hogy nem ismerlek. Nem, tényleg nem. Csak egy kurv....- elharapja az utolsó szót, ahogy meglátja a dühös tekintetemet.- Akarom mondani csak egy lányt láttam, aki kigáncsolt a boltban.
- Az eszedbe sem jutott, hogy te jöttél nekem? - vágok a szavába.
- Mindegy - legyint. Mély sóhaj után folytatja. - Szóval csak egy lányt láttam, aki bunkó volt, meg eleve van egy híred a városban...
- És te elhiszed amit más mond. Gratulálok - hangom tele van iróniával.
- Most mit tegyek? Nem is ismerlek, hát persze, hogy elhiszem amit más mond! - próbálja védeni magát, de én csak felvont szemöldökkel megrázom a fejem.
- És nem is kell ismerned! Semmit nem tudsz te rólam és...- folytatnám, de Louis a közepébe vág.
- Hát akkor avass be! - mondja, arcán látom, hogy teljesen komolyan gondolja azt, amit mond.
Arcomra gúnyos mosoly húzódik. - Nyilván. Na figyelj rám. Most látom próbálod rendbe hozni a dolgokat kettőnk között, - forgatom meg a szemeimet - de számomra egy idegen vagy. Alig ismerlek úgy...tíz órája. Nem foglak beavatni semmibe, mert nincs miért. Hidd csak el, amit mások mondanak, mert úgy látom te sem vagy különb náluk. - A kinti dohányzóasztalra teszem le a pezsgősüveget, majd visszamegyek a lakosztályba és becsukom az üvegajtót.
Nem érdekel, hogy most sminkben fekszem le, vagy hogy éppen hol, de muszáj aludnom. Kimerültem teljesen.
Leveszem a fekete magassarkút a lábamról, majd ráfekszek az ágyra. Nem takarom be magam, mert amúgy is meleg van, semmi értelme sem lenne.
Louis még mindig kint áll. Látom, ahogy a korláton könyököl, tenyerében támasztja meg állát és láthatólag nagyon gondolkozik.
Lehunyom szemeimet, ellazulok. Nem kell sokat várni, hamar elvisz az álom.
Sziasztok!
Igen, tudom, sokat várattalak Titeket, de megvolt rá az okom. Mindegy, ezt most hagyjuk is.
Élvezzétek ki ezt az utolsó napot!
Xx, Ash
Mikor lesz következő?
VálaszTörlés