3. fejezet

 Ez nem történhet meg

Ez lehetetlen! Miért pont velem történik ez meg?

Matheo arcán látszik, hogy nem érti mindkettőnk arckifejezését.

- Mi az? Talán ismeritek egymást?

Megrázom a fejem. - Mi? Dehogyis. Csak...mondtad, hogy Louis elképesztően szexi és...- nyelek egyet- tényleg az.

Louis összeráncolt szemöldökkel néz rám, majd úgy tesz, mint aki tényleg nem ismer. Matheo elvigyorodik, majd kinyitja a limuzin ajtaját. Mutatja, hogy szálljak be. Engedelmeskedek, majd Louis is ugyanígy tesz.

- Jó szórakozást! - vigyorog, majd becsapja az ajtót és int a sofőrnek, hogy induljon.

- Te mi a frászt csinálsz itt? - ugrik nekem rögtön.

Tágra nyílt szemekkel nézek rá. - Hogy mi van? Felkértek, hogy ma estére legyek az "ajándékod". - Jézusom, kimondva nagyon nevetségesen hangzik. Az igazat megvallva, az is.

- Mit hittél? Hogy majd megcsalom a menyasszonyomat? Jézusom, te tényleg holt buta lány vagy - dörzsöli meg a szemét.

Feltérdelek az ülésre, így szembe vagyok Louisszal. - Nem önszántamból jöttem, mit nem értesz ezen?! Matheo hívott. És még egyszer ne merészelj ilyeneket mondani rólam! Megmondtam, hogy nem is ismersz!

Louis a homlokát masszírozva mered rám - Hát, hogy lehetek ilyen hülye? Matheo-től kitelik, hogy felbéreljen nekem egy kurvát. Pff, még jó, hogy részben józan vagyok. - Megint pofon vágom. Louis a meglepettségtől tágra nyílt szemekkel néz rám.

- Normális vagy, baszki? Mit pofozgatsz állandóan?

- Neked meg miért kell így beszélned rólam állandóan? Tudod, mit? Ne menjünk még jobban bele ebbe az egészbe! Én most azonnal kiszállok, és felejtsük el egymást! - Szólni akarok a sofőrnek, hogy legyen szíves és álljon meg, de mielőtt elhúzhattam volna a kis reteszt, Louis a karomnál fogva visszaránt maga mellé. Unott fejjel nézek rá.

- Nem mehetsz el! Gondolj bele, milyen csalódott lenne Matheo, hogyha itt hagynál, miközben hatalmas összegeket költött arra, hogy minden tökéletes legyen. A hotelszoba is csomó pénzbe kerülhetett - magyarázza.

- Cc, miből gondolod, hogy hotelbe megyünk?

- Khmm...Talán kicsikét ismerem - húzza lenéző mosolyra a száját.

Megforgatom a szemeimet, majd megnyalom alsó ajkamat és folytatom. - Jó - sóhajtok. - Akkor mit akarsz mi legyen?

- Biztos. hogy nem fekszem le veled. Kizárt, hogy megcsaljam Isabelle-t. Az lesz a legjobb, hogy elmegyünk a hotelba, úgy teszünk mintha lefeküdtünk volna, majd reggel elmehetsz.

- Ez akkora nagy hülyeség. - A fülem mögé tűrök egy hajtincset.

Louis megvonja a vállát. - Az egyik legjobb barátom és nem szeretném elrontani a kedvét. Na meg akkor te sem kapnád meg a pénzedet...- Elvigyorodik.

Kényszeredett mosolyra húzom a számat. - Hű, te aztán milyen odafigyelő vagy!
A limuzin hirtelen megáll. Kinézek az ablakon. A döbbenettől tátva marad a szám. A hotel öt csillagos, és legalább harminc emeletes. Az falak krémszínűek és teli vannak hatalmas ablakokkal és erkélyekkel.
Mindketten kiszállunk a limuzinból, ami rögvest továbbhajt. Egy nő tipeg ki elénk, kedvesen fogad, majd kéri, hogy kövessük.
Ahogy belépek a hotelba, azt hiszem, azonnal elájulok. Sosem voltam hozzászokva a luxushoz, és ez felülmúl mindent. A bejárattal szembe a recepciós pult, melyre a hotel neve van ráfestve: Profite de ta vie. Vagyis Élvezd az életed. Hát, aki itt száll meg, az biztos élvezni fogja.
A hotel beltere hatalmas. A mennyezeten egy óriási csillár lóg, amelyen megtörik a fény és a rajta lógó üvegeken játszik.  A recepciós pulttól balra és jobbra is két hatalmas lépcső vezet föl az első emeletre, ahol az étterem található,ami lentről is jól látható, ugyanis a falak helyett csak egy fehérre festett, gyönyörű formákkal teli kerítés nyújt biztonságot a leesés ellen.
A nő a liftekhez vezet, majd Louis kezébe nyomja a szobánk kulcsát. 321-es szoba a miénk.
Beszállunk a  lifbe, majd mosolyogva elköszönünk a nőtől, aki már siet is el a dolgára.
- Legyen már vége ennek a szar estének! - döntöm neki a fejem a lifben található tükörnek.
- Ne aggódj, még egy jó darabig élvezheted a társaságom - kacsint rám.
A lift megáll, ajtói kinyitódnak. Egy hosszú folyosón találjuk magunkat, amin egy vörös szőnyeg fut végig. A falak ugyanolyan krémszínűek, mint a hotel kívülről.
Louis megáll a 321-es szoba előtt és kinyitja az ajtót. Nemhogy előreengedne, hanem előttem csapja be az ajtót.
- Ne legyél már ekkora paraszt! - háborodok fel. - Az eszedbe sem jutott, hogy bármikor elszólhatom magam Matheo-nak?
- És te abba nem gondoltál bele, hogy ha elmondod, a pénzednek lőttek? - Louis a franciaágyon fekszik és már a távirányítót nyomkodja. Még sosem voltam ennél szebb helyen. Már csak ezért is volt értelme igent mondani Matheo-nak. 
A lakosztályba lépve először az üvegajtót pillantod meg, amely a hatalmas erkélyre nyílik. Az erkélyajtótól jobbra a franciaágy, vele szemben pedig a tévé. Itt a falak egy részét kővel burkolták be, ugyanakkor a krém szín még mindig uralkodik. Az egyik kis asztalon pezsgő és néhány szelet süti van letéve, valamint eper meghintve porcukorral. Felveszem a pezsgőt, majd kibont és kitöltöm az egyik pohárba. 
- Nehogy megkínálj! - morogja.
- Szerinted miért töltöttem ki pohárba? Máskülönben már rég az üvegből ittam volna!
- Jó, inkább csak fogd be! - csattan fel, mire tátott szájjal nézek rá. Most miért ilyen bunkó? Persze, mert megint nem neki van igaza. Pff, férfiak...
- Gyűlöllek! Gyűlöllek, mert úgy ribancozol le, hogy nem is ismersz! Gyűlöllek, mert elítélsz, pedig semmit nem tudsz rólam! Gyűlöllek, mert folyamatosan lekezelsz! Érted, gyűlöllek minden egyes szavadért! - Tör ki belőlem minden sérelem, amit hozzámvágott. Louis végig engem néz, arcán semmilyen érzelmet nem látok. Csak bámul. Néha pislant egyet, de nem szól.
Sírógörccsel küszködve veszem fel a pezsgősüveget, majd kinyitom az erkélyajtót és kilépek az esti hűvös levegőre. Az utakon néha elszáguld egy-két autó, az utcákon csak pár ember lézeng. Fantasztikus a kilátás. Majdnem belátni egész Párizst. Az Eiffel-torony most is ki van világítva, ami elképesztő látványt nyújt innen felülről.
Beleiszok az üvegbe, majd letörlöm az egyik legördülő könnycseppet. Sosem sírtam, sosem éreztem magam még ennyire gyengének. Az a fal, amelyet évek alatt felépítgettem, egyszerűen most romokban áll, én pedig nem tudom miért. Talán létezik rá egyszerű magyarázat: az évek alatti sérelmek most törtek elő. Eddig azt hittem lenyeltem őket, és nincsenek többé, de még mindig itt vannak, csak felhalmozódtak az évek során.
Fogalmam sincs, mióta állok már az erkélyen, nagyjából húsz perce. Hirtelen kinyílik az üvegajtó és Louis lép ki rajta. Halvány mosoly fut át arcán, amelyet nem viszonzok.
- Már azt hittem, leugrottál az erkélyről - nevet fel, de nekem nincs kedvem hozzá. Most nem sírok. Nem könnyes a szemem, egyszerűen dühös vagyok rá.
- Takarodj innen! - suttogom, majd újra belekortyolok az üvegbe.
- Oké, ez nem vall rám, sose szoktam lelkizőset játszani, de most az egyszer kivételt teszek - halványan elmosolyodik.
- Miért? Talán én úgy nézek ki, mint aki folyton bőg? Én sosem szoktam lelkizni és soha nincs is rá szükségem! Vagy ha esetleg szükségem lenne rá, akkor azt a nővéremmel beszélném meg, nem pedig egy ekkora tuskóval mint te! 
- Akár végighallgatsz, akár nem, akkor is lelkizzünk - elvigyorodik. Megforgatom szemeimet, majd mintha szívességet tennék, ráemelem a tekintetem.
- Mindig hozzám vágtad, hogy nem ismerlek. Nem, tényleg nem. Csak egy kurv....- elharapja az utolsó szót, ahogy meglátja a dühös tekintetemet.- Akarom mondani csak egy lányt láttam, aki kigáncsolt a boltban.
- Az eszedbe sem jutott, hogy te jöttél nekem? - vágok a szavába.
- Mindegy - legyint. Mély sóhaj után folytatja. - Szóval csak egy lányt láttam, aki bunkó volt, meg eleve van egy híred a városban...
- És te elhiszed amit más mond. Gratulálok - hangom tele van iróniával.
- Most mit tegyek? Nem is ismerlek, hát persze, hogy elhiszem amit más mond! - próbálja védeni magát, de én csak felvont szemöldökkel megrázom a fejem.
- És nem is kell ismerned! Semmit nem tudsz te rólam és...- folytatnám, de Louis a közepébe vág.
- Hát akkor avass be! - mondja, arcán látom, hogy teljesen komolyan gondolja azt, amit mond.
Arcomra gúnyos mosoly húzódik. - Nyilván. Na figyelj rám. Most látom próbálod rendbe hozni a dolgokat kettőnk között, - forgatom meg a szemeimet - de számomra egy idegen vagy. Alig ismerlek úgy...tíz órája. Nem foglak beavatni semmibe, mert nincs miért. Hidd csak el, amit mások mondanak, mert úgy látom te sem vagy különb náluk. - A kinti dohányzóasztalra teszem le a pezsgősüveget, majd visszamegyek a lakosztályba és becsukom az üvegajtót.
Nem érdekel, hogy most sminkben fekszem le, vagy hogy éppen hol, de muszáj aludnom. Kimerültem teljesen.
Leveszem a fekete magassarkút a lábamról, majd ráfekszek az ágyra. Nem takarom be magam, mert amúgy is meleg van, semmi értelme sem lenne. 
Louis még mindig kint áll. Látom, ahogy a korláton könyököl, tenyerében támasztja meg állát és láthatólag nagyon gondolkozik. 
Lehunyom szemeimet, ellazulok. Nem kell sokat várni, hamar elvisz az álom.

Sziasztok!

Igen, tudom, sokat várattalak Titeket, de megvolt rá az okom. Mindegy, ezt most hagyjuk is.

Élvezzétek ki ezt az utolsó napot!

Xx, Ash

2. fejezet

Ajándék

A tegnapi napom rendkívül unalmasan telt. Két "vendégem" volt, azonkívül pedig otthon ücsörögtem és unalmas, tipikus romantikus filmeket bámultam, ugyanis ahhoz volt kedvem. A nővérem négykor ért haza, majd futni mentünk, ami rám is fért a sok hizlaló, egészségtelen kaja után. Az utcán természetesen megbámultak párszor, meg mutogattak, hogy " nézd, ott a ribanc" vagy " na látod kislányom, ne legyél ilyen". Ilyenkor csak önelégülten rájuk mosolygok, majd tudomást sem véve róluk, folytatom az abbahagyott  cselekvésemet.

A környéken majdnem mindenki ismer. Elég szórakoztató, hogy nem is kell az utca szélére kiállnom, egyszerűen csak felhívnak, ha akarnak tőlem valamit. Régen persze, ez nem ment ilyen könnyen. Mindig odaadtam a névjegyemet, és azok pedig tovább egymás közt, így tulajdonképpen most már ők keresnek meg és időpontot egyeztetnek. Elég vicces megoldás, szerintem.

 Hangos dudálásra kelek föl. Brigitte már megint nyitva hagyta estére az erkélyajtót, pedig ezerszer megmondtam neki, hogy zárja be, mert a kinti, forgalmas utcai zajok miatt fölébredek, de sosemcsukja be a nyári estéken.

Mérgesen nyitom ki a szemem, majd egy hatalmas sóhajjal az éjjeliszekrényen pihenő órára nézek. Fél négy. Hoppá, kicsit késő van, de hát ezzel jár, ha az ember későn fekszik le. Nyűgösen kelek ki az ágyból. Gyűlölöm, mikor nem magamtól ébredek, ráadásul ha a más általi ébresztő ilyen bosszantó és kellemetlen.

Brigitte már ébren van, ugyanis a szemben lévő franciaágy üres.

A szobát a délutáni napsugarak világítják be, ami még szebbé és világosabbá teszi az amúgy is világos helyiséget. A falak fehérek, egy koszfolt sincs rajtuk. Az ajtón belépve egy hatalmas fehérre lefestett, fából készült sminkasztal található, mellette pedig egy franciaágy, amivel szemben a nővérem ágya. Tőlük nem messze egy hatalmas erkélyajtó, ahonnan kilépve a belváros egyik forgalmas utcájára lehet lelátni.

A gardróbom ajtajához lépek, ami az ágyam jobb oldalához közel helyezkedik el. Felöltözni szeretnék, aztán rájövök, semmi értelme. Nem szándékozom ma sehova se menni, ma senkit sem fogadok, csak este lesz programom.  Így inkább a konyhát veszem célba.

Arra számítok, hogy Brigitte valami finomsággal lep meg, esetleg gofrival, mert tudja, hogy imádom. Ehelyett a konyhában nemhogy kaja lenne, hanem csak egy üzenet a konyhapultra téve:

"Sziaaa, szívem, elmentem Camill-lal mindenfelé, majd nyolc-kilenc körül jövök. Ja és nincs semmi  a hűtőben, légy oly szíves és vásárolj kérlek be. Köszönöm, szeretlek"

Döbbent arckifejezéssel meredek az üzenetre, majd egy mély sóhaj mellett megrázom a fejemet. Camill a közös gimis barátnőnk, őszintén szólva az egyetlen, ugyanis az emberek vagy nem mernek velünk mutatkozni vagy egyszerűen csak félnek kapcsolatba kerülni velünk, hiszen számukra ez kínos.
Összegyűröm a papírt, majd egy mozdulattal a kukába hajítom. Remek! Itt hagy, el sem hív, ráadásul kaja nélkül vagyok itthon. Nem vettem számításba, hogy ma elhagyom az otthonom, de úgy látszik, muszáj lesz.

Miután rendbe szedtem a fejemet, kontyba fogom fel fekete, dús hajamat. Fehér trikót veszek fel, és egy neonrózsaszín sortot. Kezembe veszem a táskámat, majd egy szatyrot gyűrök bele, amiben hazahozhatom a megvásároltakat. A telefonomat, a pénztárcámat és a kulcsomat is beleteszem, így végre készen állok, hogy elindulhassak.

Az utcán rengeteg ember mozgolódik. Az éttermek tömve vannak turistákkal és helyi lakosokkal egyaránt. Az utakon folyamatosan száguldanak el az autók mellettem, mindenki igyekszik valamerre.

Az igazat megvallva, annak ellenére, hogy utálom a ricsajt meg a tömegnyomort, szeretek itt lakni. Közel van a kávézó - ahol Camill is dolgozik -, ami azt jelenti, hogy a citromtorta is. Az éttermek, a szupermarketek és az egyéb boltok is.

Most sem kell megtennem sokat, máris ott állok az élelmiszerbolt előtt. A boltba lépve kicsit megborzongok, ugyanis a kinti meleg ellenére, bent kellőképpen hűvös van a klíma miatt.

Sosem írtam fel, hogy mit kellene vennem, szerintem az csak időpocsékolás. Mindig magától jött, hogy mit kell vennem. Egyszerűen elindulok körbenézni, és amit jónak érzek, megveszem.

Éppen a csokoládéknál nézelődök, amikor valaki hatalmas erővel nekem rohan. Kiejti a kezéből az egyik pezsgős üveget, ami nagy erővel csapódik a földhöz, és azon nyomban kettétörik, a tartalma pedig kifolyik körülötte, egyre nagyobb tócsát képezve.

Kikerekedett szemekkel nézek le a férfira, aki a földre került a hirtelen lendülettől. Az arcán döbbenet és düh jelei látszódnak.

- Istenem, hogy lehet valaki ekkora barom? - motyogom, de elég hangosan ahhoz, hogy a férfi meghallja.

Kapásból mondani akar valamit, de lenyeli. Arcán hamarosan gúnyos vigyor jelent meg.

- Ó, kit  látnak szemeim? Csak nem a helyi ribi áll előttem? - Feláll, közben arcomat lesi. Arcán még mindig az a letörölhetetlen vigyor.

Közelebb lépek hozzá erőltetett mosollyal, majd hatalmas pofonnal ajándékozom meg. A férfin látszik, hogy erre nem számított. Az arcának az a fele, ahol megpofoztam, most már pirosodik.

- Hogy merészelsz megpofozni? - néz rám összeszűkült szemekkel.

- Hogy merészelsz leribancozni?- csípőre tett kézzel állok vele szemben.

- Miért, talán nem az vagy? - Újabb gúnyos mosoly. Meg tudnám fojtani...

- Nem tudsz te rólam semmit! - Emelem feljebb a hangomat, majd felveszem a földről a bevásárlókosaramat, és a kasszához megyek. Időbe telik, mire lenyugtatom magam. Tekintetemet végigvezetem a körülöttem állókon, de szerencsére nem pillantom meg. Nincs kedvem most hozzá vagy egy újabb balhéhoz.

 Fizetek, majd elköszönök és végre indulhatok hazafelé. Á, nem is értem magamat! Most miért akadok ki ezen?! Ez csak egy faszfej, aki a saját maga szórakoztatásából mondta ezeket. És? Ribanc vagyok? Meglehet. Érdekel? Nem.

Ezekkel a gondolatokkal pakolom át a szatyromba a megvett dolgokat, majd a helyére teszem a kosarat és indulok is haza. Sosem érdekelt mások véleménye, most miért akadok fent ezen? Próbálom magam lekötni, elterelni a figyelmemet az előbbi incidensről, de sehogy sem megy. Nem tudja elterelni a gondolataimat semmi, pedig próbálkozom: a kutyát sétáltató férfi és nő, akik annyira boldognak tűnnek. A biciklivel elesett férfi, akin biztos jót derülnék, de most nem megy. Talán, valahol legbelül fáj, hogy így elítélnek, miközben semmit sem tudnak rólam. Pff, hát mit tudnának? Ez a pasas is csak egy arrogáns bunkó volt, semmi több. Ugyan, hát miért fecsérelem rá az időmet?

Hirtelen valaki a vállamra teszi a kezét, amitől megriadok. Fejemmel automatikusan hátranézek, hogy ki hozta rám a frászt ennyire.

A férfi  visszaránt, majd szembe fordít magával. Villámcsapásként ér a felismerés: a zöld szemek, a barna, gondosan beállított haj és az arcán a borosta. Kétségtelenül ő az a férfi, aki nekem jött. Lelököm a kezét a vállamról, majd sarkon fordulok és mintha mi sem történt volna, folytatom az utat hazafelé.

- Megállnál egy pillanatra? - úgy látszik, kezdi elveszíteni a türelmét. Én is.

- Tudod, - jegyzem meg keserű mosollyal - egy ribanc nem ér rá.

- Á, hogy még mindig itt tartasz? Értem. Oké, játsszuk azt, hogy én úgy teszek mintha bocsánatot kérnék, te meg megbocsájtasz és végre végighallgatsz.

- Istenem - állok meg előtte. - Mit akarsz? Ha azt akarod, hogy fizessem ki az összetört pezsgőt, akkor már mehetsz is - integetek neki eszelős vigyorral az arcomon. Mintha érezte volna, hogy ezt akarom mondani, így elvigyorodott. Nem gúnyos mosoly volt, inkább egy olyan mosolya, akit nagyon szórakoztat ez a szituáció.

- Na szia - fordulok sarkon. Valamit még utánam kiállt, de már nem hallom; egyszerűen beleveszek az embertömegbe.

Mikor hazaérek, még mindig ideges vagyok. A hűtőbe is rángó kezekkel pakolok, fogaimat összeszorítom. Annyira meg tudnám most fojtani! Gyűlölöm az ilyen embereket, akik semmit sem tudnak rólam, mégis elítélnek.

A nővérem - ahogy ígérte - kilenc körül állít be. Idegesen felpattanok a laptopom elől, majd megállok előtte és amíg ő a cipőjét próbálja levenni, én már rögtön kérdéseket zúdítok rá.

- Hol voltál? - kérdezem csípőre tett kézzel.

- Ó. - legyint  - csak Camill-lal és az új pasijával.

- Ez azért elég nagy szemétség volt tőled, valljuk be - sóhajtok.

- Jó, tényleg. Sajnálom - felém jön, majd átkarol.  - De tudod, Camill most eléggé kétségbe van esve, ugyanis felszedett egy pasit, és azt mondta, hogy állítólag én jó emberismerő vagyok, és kellett a segítségem.

- Mire? Hogy mennyire jófiú ez a csávó? - összeráncolt szemöldökkel nézek rá.

Brigitte megvonja a vállát. - Olyasmi. Elég ciki volt gyertyatartónak lenni az első randijukon. - Brigitte elhúzza a száját, majd elneveti magát. - Mindegy is. Mesélj inkább valamit te.

- Jaj - húzom el a számát, majd kicsit hisztérikusan nevetek föl. - Inkább hagyjuk. Egyszer is elég volt, nem akarom újra szóba hozni.

- Értem - bólint. - De ha el szeretnéd mondani, itt vagyok -tárja szét mindkét karját.

- Tudom - sóhajtok, majd még egyszer megölelem. Annyira szeretem Brigitte-t. Gondoskodó, az ember bármiben számíthat rá, és mégis elítélek. Nem rossz ember ő, csak más.

- Na, mit csináljunk este? - Elvigyorodik, de le kell hogy lombozzam.

- Nem érek rá.

- Micsoda? Miért?

- Tudod - húzom el a szó második felét. - Ma én leszek az egyik legénybúcsúi ajándék.

Brigitte felnevet. - Ja tényleg. Egyébként, ekkora hülyeséget sem hallottam még, hogy valaki felbéreljen egy csajt egy legénybúcsú alkalmából.

- Várjál! Ez még nem minden. Kitalálod, kinek a barátja hívott föl? - Őszinte mosoly húzódik ajkaimra.

- Neil, mi? Ccc, szép kis baráti köre van a csávónak.

-Hát igen. Állítólag, ez a fickó elképesztően szexi - forgatom meg a szemeimet.

- Majd meglátjuk - vonja meg a vállát Brigitte. Felsóhajtok.

- Majd meglátjuk.

 

Brigtte horror filmet bámul, de nincs szívem megijeszteni. Szegény, még így is annyira fél, nem hiszem, hogy kér ráadást is.

A fürdőszobában éppen feketére mázolom a szemhéjamat, amikor Brigitte hirtelen felsikít, mire kitör belőlem a nevetés.

- Kapcsold már ki - kiáltok át a másik szobába, miközben még mindig a szememet festem.

- Neeem, most már muszáj megtudnom mi lesz a vége.

Megvonom a vállam. - Hát jó, te tudod. De én most lelépek, és fogalmam sincs mikor jövök.

- Na baszki - csúszik ki a száján. - Én itt leszek egyedül? Ebbe bele sem gondoltam - idegességében a körmét rágja.

- Inkább feküdj le. Fél kettő van - puszilom meg, majd az ajtó felé veszem az irányt. A nővérem furcsa tekintettel mér végig.

- Te hogy öltöztél föl? - néz végig rajtam. Igazat kell adjak neki, hiszen a fehér trikó - amiben ma is voltam - meg a fekete nadrág nem éppen arra a helyezte lesz való.

- Ne aggódj - legyintek. - Az a pasi, Matheo azt  mondta, majd ott ad ruhát. Ne haragudj, de most rohanok, mert már kint áll a ház előtt.

- Ja, hogy még fuvarod is van -forgatja meg a szemeit, miközben mosolyog.

Beülök Matheo mellé a kocsiba, aki szélesen vigyorog rám. Fekete haja fel van zselézve, arca borostás. Mogyoróbarna szemei csillognak.

- Hol szeretnél átöltözni? - kérdezi, miközben beindítja  a motort.

- Miért, itt kéne? - mutatok körben a kocsiban.

- Ha meg tudnád oldani, mert a bulin szerintem kissé kényelmetlen lesz.

Egy pillanatig gondolkozok. Ha a hátsó ülésen öltözök át, az sokkal jobb, mivel Matheot úgysem fogja érdekelni, ellenben a buliban valószínűleg lesznek egypáran.

- Na jó, hol van a ruha? - kérdezem, miközben hátramászom. Matheo a visszapillantó tükörből néz rám.

- Valahol egy fekete szatyorban ott hátul. Megvan?

- Meg - belenézek, majd kiveszem belőle az első dolgot, ami a kezem ügyébe kerül. Egy fekete pánt nélküli bőrmelltartó. A mellettem lévő ülésre teszem, majd kiveszem a következő dolgot. Egy fekete neccharisnya, majd egy fekete bőrszoknya, végül pedig egy magassarkú, ami nem meglepő módon fekete.

- Na milyenek? - kérdezi vigyorogva, de hátra sem néz, csak az utat figyeli.

- Egész jók - mondom ki az igazságot.

- Jó, akkor feltudod venni őket most?

Megvonom a vállam. - Megpróbálkozok vele.

Mikor Matheo leállítja a motort, éppen akkor bújok bele a fekete magassarkúmba. Matheo kiszáll a kocsiból, majd kinyitja nekem az ajtót.

- Kösz - mosolyodok el, majd kiszállok. A szoknya rövid, és szerencsére nem testhez simuló. Ennek a hátránya csak annyi, hogyha jön egy nagyobb szél, akkor olyan leszek Marilyn Monroe;  le kell fognom a szoknyát, nehogy mindenem kilátszódjon.

A ház, ahová megérkezünk, hatalmas. A falai fehérek, rajta rengeteg ablakkal és három erkéllyel. A ház legalább három emeletes.

Matheo hirtelen megfogja a csuklómat, majd húzni kezd maga után. A ház közvetlenül egy utca sarkán van, Matheo pedig a mellette lévő kis  utcába vezet, ahol egy fehér limuzin áll. Hű, ezek aztán tényleg megtalálják a módját, hogy hogyan legyen ennek a Louisnak élete egyik legjobb estéje.

- Állj meg a limuzin előtt, mindjárt hozom Louist.

Bólintok, majd kissé szaggatottan kifújom a levegőt.

 Alig telik bele pár pillanatba, mikor meglátom őket. Matheo ugyanúgy Louis csuklóját fogja és húzza maga után, mint ahogy velem tette ugyanezt. Louis kissé lassan halad, látszik, hogy nincs teljesen magánál, de azért még tudja, hogy mi folyik körülötte.Van valami benne, ami olyan ismerős. Barna haja szerteszét áll, arca borostás. Zöld szemével érdeklődve mér végig. Fehér inge már kissé piszkos, és láttatni engedi felsőteste egy részét. Matheo mindvégig vigyorogva vezeti a fiút felém. Mikor közelebb ér, Louis hirtelen megtorpan, nekem pedig leesik az állam. Nem, ez nem lehet...Ez nem történhet meg!

 Sziasztok!

Úristen, ne haragudjatok, hogy több, mint egy hónapja nem érkezett rész, pedig pár fejezet előremeg van írva, de mégse lettek közzétéve. Nos, az a helyzet, hogy Ashley-vel átgondoltunk mindent. Sokat töprengtünk, hogy folytassuk-e, mert a nyár végével semmi időnk sem lenne egyikünknek sem - Te Jó Ég, de hát még nyár van! Igen, és ezért arra jutottunk, hogy folytatjuk a blogot. Mindketten teljesen felfrissülten folytatjuk az írást. Új kinézete lett a blognak, remélem nem lett olyan szörnyű!

Xx, Am

1. fejezet

 Holnapután

Ledobom magamról a meleg takarót, és fölkelek Neil mellől. A szoba levegőjétől megborzongok, ugyanis meztelen testemnek szokatlan a hűvösebb levegő, mint ami a takaró alatt volt. Neil nagyon is ébren van. Vigyorogva mér végig újra, majd minden mozdulatomat követi a szemével. Nem törődöm vele, hiszen úgyis látta már minden porcikámat. Felveszem a földről fekete tangámat, majd a melltartómat is. Megkérem Neil-t, hogy segítsen, mire kaján vigyorral az arcán jön felém. Bekapcsolja, majd karjait  vékony derekam köré fonja.

- Már megkaptad, amit akartál. Fizess - lököm el magamtól, majd egyik kezemet kinyújtva követelem a pénzem.

- Jól van - indul el íróasztala felé. - Jövő héten nem érek rá - mondja le a minden héten megtörténő programunkat.

- Mert? - vonom fel szemöldökeimet.  Sosem mondja le, minden hétvégén nála vagyok, így most meglepett a mondandója.

- Mert a barátnőmmel programunk van - jelenti ki rezzenéstelen arckifejezéssel, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy egy prostival csalja valaki a barátnőjét szabadidejében.

- Te tudod - vonom meg a vállam, közben pedig óvatosan felveszem a fekete neccharisnyámat.

- Ennyire fáj, hogy nem láthatsz? - túr bele  fekete hajába, miközben elvigyorodik. Ha az ember jobban megnézi, még helyesnek is találná. Fekete haj, kigyúrt felsőtest, mogyoróbarna szemek. Egyedüli zavaró tényező az, hogy legalább 20 év van közöttünk.

- Igen - vágok egy grimaszt feléje, miközben a fotel karfájáról leveszem a fekete miniszoknyámat, és belebújok.

- Tudom ám - nevet föl, majd rácsap a fenekemre. Ráütök a karjára, majd megfordulok, mert nem találom a felsőmet. - Ott van - segít Neil. A felsőm a franciaágy mellett van ledobva. Lehajolok érte, és szinte látom magam előtt, amint Neil a fenekemet nézi.

- Elég már! - szólok rá, mire felröhög.  - Na! - mondom, majd a fekete bőrdzsekimért nyúlok és felveszem. - Akkor két hét múlva. - Felveszem a pénzemet az ágy széléről, ahova leraktam. Biccentek egyet Neil-nek, aki kienged az ajtón.

Az utcán lépkedve azon gondolkozom, hogy nem felejtettem-e el valamit. Őszintén szólva, én nem szégyenlem, hogy ribanc vagyok. Most érettségiztem pár hónapja, és nem találtam munkát. Ez bizonyult a legjobb megoldásnak számomra. Apámtól soha a büdös életben nem kérnék kölcsön,  anyámat inkább meg sem említem. Egyedül a mostohaanyám jöhet szóba, de ő csak apa hitelkártyáját használhatja, aki azonnal rájönne, ha pénzt adna nekem kölcsön. Márpedig szükségem van  a pénzre, hogy élhessek valahol Brigitte-vel.

Balra fordulok, így rátérek Párizs egyik legforgalmasabb utcájára. A legtöbb étterem, ruhaüzlet és a turistavonzó hely itt található. Magassarkúmban óvatosan feltipegek az egyik kávézó lépcsőjén. Mondhatni ez a legdrágább hely a városban, pedig semmivel sem különb a többi kávézónál. Egyedül talán az elhelyezkedése teszi azzá.

Tekintetemet körbevezetem a helyiségben, majd mikor megtalálom a testvéremet és  Camill-t, rögtön afelé az asztal felé igyekszem.

A kávézóban legalább tizenöt kerek kis üvegasztal van elhelyezve. Mindegyiken gyertya ég egy kis lyukas fedelű  üvegben, melyre a kávézó neve van ráfestve. Ha az ember belép a helyiségbe, rögtön egy bárpulttal találja szemben magát, ahol  sütemények és egyéb ínyencségek vannak felsorakoztatva.

- Sziasztok! - köszönök nekik, majd  bőrdzsekimet a szék támlájára rakom. Helyet foglalok,  türelmetlenül intek a pincérnek, aki csak unottan sóhajt egyet.

Camill mosolyogva üdvözöl, majd folytatja félbehagyott mondandóját. Próbálok bekapcsolódni a beszélgetésbe, közben pedig az asztalra rakott kis étlapot böngészem. Ezt minden alkalommal eljátszom, pedig úgyis ugyanazt fogom választani: citromtortát.

A pincér megérkezik, türelmetlenül köszön, majd felírja a szokásost. Mosolyogva hallgatom Camill beszámolóját az unokahúgánál tett látogatásról.

- Charlotte, nem a te telefonod csörög? - mutat a nővérem a széken lógó dzsekimre. Érdeklődve veszem fel a telefont. Ismeretlen szám.

- Na? Ki az? - kíváncsiskodik Camill, miközben leveszegy eperdarabot a sütije tetejéről és bekapja,

- Nem tudom - vonom meg a vállam. - Azt írja, ismeretlen szám. - Felveszem a telefont és beleszólok.

- Szia! Te vagy Miss Couteau? - Idegen férfihang beszél a telefonba. Soha az életembe nem hallottam még ezt a hangot.

- Igen - némi várakozás után nyögöm ki végre ezt a szót. - Miért?

- Az egyik "pasid" - az idegen férfi különös hanggal ejti ki a pasid szót, mintha viccesnek találná - szólt, hogy elég jó vagy az ágyban és állítólag házhoz is mész.

- Igen. De ugye tisztában van vele, hogy az plusz költségekkel jár? - Camill és Brigitte érdeklődve pillantgatnak felém.

- Persze, persze. De kérlek, tegeződjünk. Szóval a lényeg a lényeg, az egyik haveromnak legénybúcsúja lesz holnapután.

- És? - furcsa hanggal ejtem ki ezt a szót, ugyanis nem értem.

- És tőlem téged kapna ajándékba. Ugye érted, mire célozgatok?

- Értem én, de szerinted ez a haver csak úgy belemegy, hogy megcsalja a menyasszonyát?

- Miért, talán Neil nem ezt csinálja a barátnőjével? Megcsalja veled. Ugyanaz szerintem.

- Hát, öregem, szép kis baráti köröd van. Hagyjuk is,mert nekem hulla mindegy ki kivel csalja meg a csaját. Nekem a pénz kell. Szóval holnapután... Hova kell mennem és mikorra?

- Jó kislány - nevet föl a vonal végén a férfi, akinek a nevét még mindig nem tudom.

- Szerinted engem az érdekel, hogy ki mennyire hűtlen?- csattanok fel.

- Jól van, jól van - nevet föl. - Csak nyugalom! Szóval a holnapután. A legénybúcsú este kilenckor kezdődik.  Louis azt mondja, körülbelül hajnali kettő körül akar lelépni, habár még ő sem tudja pontosan. A lényeg, hogy legyél itt hajnali kettő körül a többit pedig elmondom majd sms-ben. Megfelel?

- Nekem meg - vonok vállat.

- Rendben. Ne aggódj, minden szuper lesz, főleg, hogy Louis elképesztően szexi.

- Szexi? Ilyet mondasz egy srácra?

- Ki mondta, hogy a lányokhoz vonzódom? - Biztos vagyok benne, hogy vigyorog.

- Na szia - teszem le egy gyors mozdulattal. A velem szemben ülő két lány érdeklődve nézeget felém. Elvigyorodok, aztán rácsodálkozok, hogy már a citromtortát is kihozták.

- Ezt mikor hozták ki? - mutatok csodálkozva a tányéromra. Camill és Brigitte összenéz.

- Te ennyire buta vagy? - néz rám komoly arckifejezéssel Brigitte.

- Tessék? - döbbenten veszek a számba egy falatot a tortából.

- Mondd már el ki volt az - mosolyog Camill. Átlátok rajta. Tudja, hogy megint "munkával" kapcsolatban hívtak. Camill rendkívül kíváncsi típus. Hiába biztos valamiben, akkor is megkérdezi.

- Ja. Valami csávó hívott, hogy holnapután én leszek a legénybúcsúra szánt ajándék - elvigyorodok. - Ilyen munkám úgyse volt még.

Brigitte megforgatja szemeit. - Nem, ilyen tényleg nem.

Sziasztook!

Szóval, itt lenne az első rész, amiben nem történnek olyan fontos események, viszont ne aggódjatok, a következő részben már sokkal több minden fog történni.

Köszönjük szépen az öt feliratkozót, tényleg! <3 Ha bármi észrevételetek van, vagy esetleg a részben nem tetszett valami annyira, akkor kérlek osszátok meg velünk, mert ez nekünk nagyon fontos!
Még egy dolog: azt fogja kiírni, hogy Ammie tette közzé, fogalmunk sincs miért. Na, mindegy, a lényeg, hogy úgyis látni fogjátok, hogy ki köszön el. ( ez amúgy jó hülyén hangzik...)

Xx,Ash

Prológus

Prostituáltnak lenni tényleg szégyen? Érdekes, én sosem éreztem annak. Ez a munkám. Mások egész nap csak vécét takarítanak vagy pötyögnek egy bezárt kis irodában. Érdekel egyáltalán, hogy mások mit gondolnak rólam, vagy mit beszélnek a hátam mögött? Nem, nem igazán.

Talán előbb el kéne gondolkozniuk, hogy én hogy  nőttem föl. Normális környezet és család nélkül. A nővérem volt csak ott nekem egyedül. Neki sem volt könnyű dolga.

Vagy az apánk elől bujkáltunk vagy szétdrogozott, mindig másnapos anyánkat gondoztuk. És így nőjünk fel, így próbáljunk magunknak normális jövőt biztosítani? A legegyszerűbb megoldást választottam: kiálltam az utca sarkára. De hát mit tehettem volna? Ott álltam Brigitte-el együtt a gimnázium után, ugyanazzal a céllal: új élet a szüleink nélkül. Mikor utoljára láttam apámat valami buta libát hozott haza, egyáltalán nem érdekelte, hogy utoljára lát bennünket. Az igazat megvallva engem sem nagyon érdekelt a dolog. Sohasem számíthattunk rá, most miért kéne meghatódnom ezen?

Anyánk pedig a másik. Mikor nála voltunk, mindenhol eldobott  csikkek és üres piás üvegek hevertek.

Mindenkinek jobb ez így. Ha kérdezik miért döntöttem ezt el, hogy ilyen jövőm lesz, egyszerűen annyit válaszolok: "Köszönd a szüleimnek!" És ez teljes mértékben az ő hibájukból adódik. Ha normális körülmények között nőttünk volna fel, mindenkinek máshogy alakul az élete. De miért is hozom fel a múltat? Talán azért, mert hiányoznak. Valahol, legbelül, nagyon mélyen hiányzik anyu és apu. De már nem érdekel. Elhidegültem tőlük, ahogy mindenki mástól. Nincsenek érzéseim.

 Régen nagyon sokat sírtam, azonban most már sosem. Egy könnycseppet sem hullajtok. Megtanultam kifejezéstelen arccal viselni a fájdalmat, a szomorúságot és a csalódást, és ebben a szüleimnek hatalmas szerepe volt. Azonban ez a "munkám" során előnyömre válik. Nem érzek bűntudatot, mikor lefekszem minden férfival. Nem szégyellem magam, és sosem fogom. Nem éreztem még igazi szerelmet sem. A testvéremen és Camillon kívül senkit sem szeretek igazán. Sosem tölt el melegség, mikor egy olyan ügyféllel csókolózok, aki nagyon tetszik vagy akit már régóta ismerek. Nincsenek érzéseim. Vagy inkább nagyon ritkán.

Megedződtem és ezt a szüleimnek köszönhetem. Nem tudom, hogy ez pozitív vagy negatív tulajdonságom. Mindenesetre jól érzem magam a bőrömben...

Talán ez megváltozhat a jövőben. Talán. De erre mégis mennyi esély van? Semennyi.

Sziasztok!

Akkor ezzel a prológussal meg is nyitnám a blogot. Remélem elnyerte a kedveteket ez az úgymond, "bemelegítő" és kedvet kaptok a blog további olvasására! A blogot tehetséges bloggerbarátnőmmel, ---Ashley---vel fogom vezetni, a következő fejezetet Ő írja majd.

Xx, Am